Híreink

Ildikóra úgy emlékszem vissza, mint eleven tükörre. Nagy tudású, naprakészen magas szakmai képzettségű orvos volt, belgyógyász is, kardiológiai gyakorlattal, és tüdőgyógyász, klinikai onkológus. Mi tagadás, olyan személyiség volt, aki saját kivételes színvonalú olvasottságát, képességeit magától értetődőnek gondolta, ezért önkéntelenül ezzel az igényességgel tekintett minden kollégájára. Rendkívül becsületes, etikus orvos volt, aki munkáját nagy odaadással és felelősséggel végezte.

Fiatal orvosként kerültem Kánitz Éva osztályára, ahová kezdettől vágytam, mégis nagy félelemmel töltött el az osztály színvonala, ráadásul egy nagyon szeretett fiatal kolléga váratlan halála miatt csöppentem közéjük. Ildikótól is féltem, mert bár igen rokonszenves volt nekem, ugyanakkor zárkózott, fegyelmezett, így sosem tudtam pontosan a hallgatásának okát. Nem lehetett könnyen a bizalmába férkőzni. Aztán pár hónap alatt Ildikó és a többi kolléga is érezhetően befogadott.

Véleménykülönbségek, ebből adódó éles viták jellemezték az osztályt, de mennyit tanultam ezekből! Még ma is ennek tulajdonítom, hogy a gondolkodásom, tudásom felzárkózhatott valamelyest a többiekéhez.

Ildikónak remek humora volt, mint általában az igazán okos embereknek. S ami még fontosabb, humorérzéke is kiváló volt, nagyon szeretett nevetni. Ahol sok a munka, felelősség, feszültség, ott erre nagy szükség van. Mi rengeteget nevettünk. A reggeli megbeszélésen, az ebéd után felhozott röntgen-felvétek közös értékelése közben, az átvilágítóban, ahol akkor még 5-10 percig alkalmazkodni kellett, hogy lássunk a sötétben.

1992-ben nyugdíjba vonult a területi tüdőgondozónk immár egyetlen orvosa. Semmi remény nem volt, hogy a lepukkant gondozóba pályázna valaki, ezért felváltva kijártunk rendelni, de nem sokáig bírtuk. Végül elvállaltam 3 hónapot. Megtetszett a feladat, s az „A földszinten” töltött 10 évet elegendő muníciónak éreztem az önálló munkához, megpályáztam egyedüliként az állást. Ildikó „hátam mögött” panaszkodott: - Hol találunk ilyen kollégát, mint a Panni? (Kívánhattam volna ennél szebb búcsúzást?) Konferenciákon, rendezvényeken azért találkoztunk, s mindig megörültünk egymásnak. Nyugdíjas éveiben ő is tüdőgondozóban folytatta a tevékenységét, és hozzám hasonlóan szerette ezt a munkát. Mindvégig folyamatosan képezte magát, ami fontosnak, érdekesnek tűnt számára, elolvasta, kijegyzetelte, és hasznosította a gyógyításban.

Maximalista volt mindenben, két leányát is nagy odaadással nevelte. Tudom, hogy férjével szeretetben, igen jó házasságban éltek. Nehéz lehetett a saját magával szemben támasztott sokféle követelménynek megfelelnie.

Ildikó, elköltöztél.

Nagyon hiányzol, sajnálom, hogy évek óta nem beszéltünk. Ám az idő tájt, mikor már jobban megnyíltál, azt is tisztáztuk, röviden, tömören, hogy ugyanabban az Istenben hiszünk: Aki nem osztja felekezetekre az emberiséget. Nyugodj békében!

Dr. Ungár Anna