Híreink

Beteljesedett, amit remélt: "Szerető, jó szívek közt kíntalan elmúlást". A megye emblematikus gyógyítója távozott közülünk.

Édesapja pénzügyi szakemberként folyamatosan egészségügyi intézményekben dolgozott, s minthogy e minőségében a kor elvárása volt a családostul "bentlakás", egyetlen fiuk, mondhatni, különböző fekvőbeteg-ellátó intézményekben nőtt fel. Akaratlanul is látta az ott folyó orvosi tevékenységet, amely őt is a pályára hívta.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemre 1951-ben vették fel. Egyetemi évei alatt életre szólóan elkötelezte magát a tudományos munka mellett. A kötelező gyakorlatokon túl gyakorta önszorgalomból is igyekezett tapasztalatait bővíteni. A Hajdú-Bihar Megyei Kórház I. belgyógyászatán dr. Vajda István indította el a szakmai pályán. Tőle tanulta el a modern eszközök és eljárások alkalmazása mellett az egész betegre kiterjedő fizikális vizsgálat fontosságát. Jól elsajátította a szüleitől és a tanár úrtól kapott "leckét": a pontosság, a becsületesség, a lelkiismeretesség, a betegek iránti tisztelet, az emberség, az empátia, a rend szeretete egész életén át jellemezték.

Feleségével 1960-ban Miskolcra költözött, mert az ottani tüdőgyógyintézetben kapott állást. 1962-ben belgyógyászatból, majd tüdőgyógyászatból szakvizsgázott. Az igazi szakterületét a pulmonológiai és a bronchológiai ellátás jelentette. 1972-ben a III. tüdőbelgyógyászati osztályon és a hozzá tartozó II. bronchológián osztályvezető főorvos lett.

1990-től megyei pulmonológus szakfőorvosként is részt vett a megye tüdőgyógyászati ellátásában. E tisztsége alatt a tbc-előfordulás 10 százalékkal csökkent megyénkben. Tudományos tevékenységét a megnövekedett feladatok ellenére sem hanyagolta el. Hogy tudományos minősítést nem szerzett, oka volt. Ugyanis ez a szociálisan legrászorultabbakkal foglalkozó szakma állandó orvoshiánnyal küszködött, s ő sem a betegekkel, sem a kollégákkal nem tette meg, hogy hosszabb időre magukra hagyja őket bármilyen titulusért. Vallotta, amit Herman Ottó: "Dicsőség nincsen, csak kötelesség". Számos kitüntetésben részesült élete során, melyek közül a Batthyány-Strattmann László díjra volt a legbüszkébb.

Munkáján túl az őt mindenben mindvégig támogató családjában lelte örömét. Számukra pedig ő jelentette a bölcsességet, az igazi tartást, az iránymutatást. Mint az utolsó polihisztorok egyike, kiemelkedő tudásával, intelligenciájával, emberségével, egész életével örök példa marad családja és az utókor számára.

– ÉM –

Forrás: Borsod Online