Híreink

A szervező köszöntője - MBE 2017

2017. 10. 06. | MTT Hírmondó

Kedves Résztvevők!

A tatabányai Szent Borbála Kórház Tüdőgyógyászati Osztálya a házigazdája idén a Magyar Bronchológus Egyesület Kongresszusának és Továbbképző Tanfolyamának.

A Tüdőgyógyászati Osztály nevében nagy szeretettel és tisztelettel köszöntök minden résztvevőt, vendégeinket, az Egyesület régi és új tagjait, a társszakmák képviselőit, a háziorvos kollégákat, a kiállítókat és szponzorainkat, akik nélkül ez a tudományos hétvége nem jöhetett volna létre. Külön szeretettel köszöntöm az orvosi munkában nélkülözhetetlen szakdolgozókat és a bronchológia iránt érdeklődő fiatal kollégákat.

A bronchológia a tüdőgyógyászat egyik legfontosabb manuális területe, amely a tüdődaganatok kivizsgálása, intervenciós kezelése mellett a tüdőgyógyászati betegségek széles körében szerepet kap. A nem szokványos pulmonális infekciók verifikálása mellett az interstitialis tüdőbetegség különböző fajtáinak elkülönítésében is egyre nagyobb a jelentősége. Új mintavételi technika többek között a kriobiopszia, amely egyre több centrumban bevezetésre került és kerül.

A kétévente megrendezésre kerülő, különálló konferenciának ezúttal Tata városa ad helyet. A tudományos program rendkívül színesnek ígérkezik.

A hagyományokhoz híven most is lehetőség lesz gyakorlati bronchológiai továbbképzésre a szakma elismert hazai szakembereinek segítségével. Emellett hallhatunk szakmánk friss tudományos eredményeiről is.

Érdeklődéssel és nagy figyelemmel hallgatjuk a kazuisztikai blokkot és a poszterszekciót, amelyek során az előadók rendszerint érdekes fordulatokról és nem várt meglepetésekkel tarkított esetekről számolnak be. Azt reméljük, hogy szakmánk néhány fontos kérdéskörét az interdiszciplinaritás jegyében, gyakorlati kérdésekre koncentrálva részletesen tudjuk megvitatni. A továbbképzés előre akkreditált mind az orvosok, mind a szakdolgozók számára.

A hivatalos, szoros tudományos program mellett a szünetekben, valamint a társas rendezvényeken remélhetőleg kellemes baráti megbeszélések, eszmecserék zajlanak, ami tovább erősíti a személyes kapcsolatok mellett bronchológiai rendelőink munkáját és együttműködését.

A szakmai programot nyitófogadás, borkóstoló, gálavacsora, zene, tánc teszi emlékezetessé, maradandóvá pedig fotósaink, akik a tudományos programok mellett a kikapcsolódás pillanatait is megörökítik, és megosztják velünk. Felüdülésre a szálloda wellness-szolgáltatásai mindenki számára hozzáférhetőek. Mivel egy gyönyörű golfpálya is tartozik a szállodához, az időjárástól függően a szabadban vagy szimulátoron is fejlesztheti mindenki ez irányú jártasságát.

Tata régi és újkori történelme, vizei, az árnyas parkok, a felújított épületek, múzeumok, a nemzetközi hírű olimpiai felkészülésnek is helyet adó város remélhetően méltó környezetet biztosít a neves szakmai továbbképzéshez, és marasztalja vagy visszacsalogatja a résztvevőket.

Kívánok mindenkinek nagyon kellemes és felejthetetlen tatai emlékeket!

Dr. Böcskei Csaba
a szervezőbizottság elnöke