WHO- és TNM-változások a tüdőrák patológiai diagnosztikájában - BRONKO 2016
2016. 11. 23. |
2015 meghozta a várva várt változásokat a tüdőrákok patológiai diagnosztikájában, ami egy 10 éves fejlődés eredményének „kanonizálása” tulajdonképpen. A tüdőrák patológiai WHO-felosztásának táblázata is már önmagában üzenetértékű, amennyiben az adenocarcinoma (ADC) szerepel az első helyen mintegy elismerve azt a világszerte megnyilvánuló trendet, hogy ez a leggyakoribb szövettani típus.
Preinvazív léziói között új az in situ adenocarcinoma megjelenése, mely 3 cm-nél kisebb invazív komponenst nem tartalmazó, mucinosus vagy nem mucinosus daganatot jelent. Szintén új a néhány évvel ezelőtt már a szakmai köztudatba bekerült minimálisan invazív adenocarcinoma (MIA), a 3 cm-nél nagyobb daganatban az invazív komponens kisebb, mint 5 mm (ennek is mucinosus és nem mucinosus variánsa létezik). Az adenocarcinoma csoporton belül végérvényesen megszűnt a BAC (bronchoalveoláris carcinoma), helyét a lepidikus adenocarcinoma variáns vette át.
Miután a laphámrák/adenocarcinoma differenciálásának a jelentősége igen nagy, ezért nagy a szerepe a megfelelő markerek használatának. Ebből a szempontból fontos, hogy a laphámrák esetében a p40, míg adenocarcinoma esetében a TTF1 szerepe a meghatározó, szemben a p63-mal vagy a napsinnal. Évek óta folyik a szövettani altípusok jelentőségének elemzése, aminek eredménye az, hogy az adenocarcinoma grading (1–3) alapja a szövettani altípusok elkülönítése, ahol a G1-ADC a lepidikus formát, a G3-DC a szolid vagy mikropapilláris variánsokat takarja, míg az acináris vagy papilláris formák a G2-ADC-hez tartoznak.
Sokéves konszenzus megnyilvánulása az is, hogy a tüdőrákok harmadik csoportját a neuroendokrin tumorok alkotják, gyakorlatilag elismerve a kissejtes tüdőrák „trónfosztását”. Ebben a csoportban az igazi újdonság a nagysejtes neuroendokrin carcinoma entitás megjelenése a kissejtes tüdőrák és a carcinoid típusok között. Az új felosztás alapja az, hogy ezeket a tumorokat nagyon hasonló biomarker-expresszió jellemzi, ami mögött igen hasonló genetikai háttér áll.
A TNM most következő revíziója is több ponton érinti a tüdőrákok patológiai diagnosztikáját. Ennek egyik sarkalatos pontja az, hogy a patológiai T méret meghatározásának alapját a tumor invazív komponensének mérete adja, elismerve azt, hogy egyes formáiban az in situ és invazív elemek keverten lehetnek jelen. A pT méret független prognosztikus faktor, és ezen belül sok újdonság van: jelentősége van a pT1-en belül a pT1a/pT1b elkülönítésének (1–2 cm vs. 2–3 cm) az eltérő túlélési adatok miatt. De hasonlóan igazolást nyert az is, hogy a pT2a rosszabb prognózisú a pT1b-nél. Fontos új adat, hogy az 5–7 cm-es tumorok prognózisa a pT3 tumorokéval egyezik meg és nem a pT2b-vel, míg a 7 cm-nél nagyobb tumoroké pedig a pT4-es daganatokéval, ami egyfajta „up-staging” besorolást fog eredményezni. A visceralis-pleuralis invázió (VPI) igen erős negatív prognosztikus faktor, de csak akkor, ha patológiailag igazolt (pVPI). Prognosztikus erejét pT2 mérettől 7 cm-es méretig figyelembe kell venni.
Dr. Tímár József
Irodalom
Travis WD, et al.: WHO classification of tumors of the lung, pleura, thymus and heart. IARC, Lyon, 2015.
Rami-Porta R, et al.: The IASLC lung cancer staging project. J Thorac Oncol 2015; 10: 990.
Miután a laphámrák/adenocarcinoma differenciálásának a jelentősége igen nagy, ezért nagy a szerepe a megfelelő markerek használatának. Ebből a szempontból fontos, hogy a laphámrák esetében a p40, míg adenocarcinoma esetében a TTF1 szerepe a meghatározó, szemben a p63-mal vagy a napsinnal. Évek óta folyik a szövettani altípusok jelentőségének elemzése, aminek eredménye az, hogy az adenocarcinoma grading (1–3) alapja a szövettani altípusok elkülönítése, ahol a G1-ADC a lepidikus formát, a G3-DC a szolid vagy mikropapilláris variánsokat takarja, míg az acináris vagy papilláris formák a G2-ADC-hez tartoznak.
Sokéves konszenzus megnyilvánulása az is, hogy a tüdőrákok harmadik csoportját a neuroendokrin tumorok alkotják, gyakorlatilag elismerve a kissejtes tüdőrák „trónfosztását”. Ebben a csoportban az igazi újdonság a nagysejtes neuroendokrin carcinoma entitás megjelenése a kissejtes tüdőrák és a carcinoid típusok között. Az új felosztás alapja az, hogy ezeket a tumorokat nagyon hasonló biomarker-expresszió jellemzi, ami mögött igen hasonló genetikai háttér áll.
A TNM most következő revíziója is több ponton érinti a tüdőrákok patológiai diagnosztikáját. Ennek egyik sarkalatos pontja az, hogy a patológiai T méret meghatározásának alapját a tumor invazív komponensének mérete adja, elismerve azt, hogy egyes formáiban az in situ és invazív elemek keverten lehetnek jelen. A pT méret független prognosztikus faktor, és ezen belül sok újdonság van: jelentősége van a pT1-en belül a pT1a/pT1b elkülönítésének (1–2 cm vs. 2–3 cm) az eltérő túlélési adatok miatt. De hasonlóan igazolást nyert az is, hogy a pT2a rosszabb prognózisú a pT1b-nél. Fontos új adat, hogy az 5–7 cm-es tumorok prognózisa a pT3 tumorokéval egyezik meg és nem a pT2b-vel, míg a 7 cm-nél nagyobb tumoroké pedig a pT4-es daganatokéval, ami egyfajta „up-staging” besorolást fog eredményezni. A visceralis-pleuralis invázió (VPI) igen erős negatív prognosztikus faktor, de csak akkor, ha patológiailag igazolt (pVPI). Prognosztikus erejét pT2 mérettől 7 cm-es méretig figyelembe kell venni.
Dr. Tímár József
Irodalom
Travis WD, et al.: WHO classification of tumors of the lung, pleura, thymus and heart. IARC, Lyon, 2015.
Rami-Porta R, et al.: The IASLC lung cancer staging project. J Thorac Oncol 2015; 10: 990.